És már megint az élet a padlóra küldött. Mindig padlóra küld, de erős leszek mindig, és felállok. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa hogy fáj, és egyből pofon vághat. Nem, ez nem lesz többet így. Össze szedem minden bátorságomat, erőmet, és Hanna szemébe nézek. Megmutatom neki, hogy én magam is erős vagyok, és nem törhet meg egy könnyen.
- Aria! - ordított rám a tanár
- Már megint mi baja van?! - kérdeztem a tanártól.
- Idefigyeljen kisasszony! Vegyen vissza a pofájából, különben..
- különben?! Mi lesz? Mondja csak!
- Különben nagyon meg fogod bánni, hogy ilyen szemtelen kislány vagy!
- Szóval, meg kellene hogy ijedjek?! Térjen a tárgyra .!
- Vegyen vissza a pofájából kisasszony! Oké, rátérek a lényegre! Apád már egy jó ideje nem fizet a iskolának az általad okozz károk megtérítése ügyében. Ami azt jelenti...
- Mit jelent?
- ... hogy ha nem fizet 3 napon belül, ki csapunk az iskolából.
- Ho..Ho..Hogy mi?
- Jól hallotta!
Nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni, hogy csak úgy ki csapnának. És, hogy mondom el ezt majd az apámnak?! Ha elmondanám, soha a büdös életbe nem bocsátana meg nekem.. Ki kell találjak valamit, de sürgősen.
Kiültem az udvarra az egyik padhoz, és elkezdtem gondolkodni, hogy mit fogok mondani az apámnak. Ha nem mondom el, akkor felhívja a tanárt, ha elmondom megharagszik, szóval..Jó formán nem tudom mit kéne tegyek. Két tűz között állok most, és nem tudom, hogy merre tudnák szabadulni. Egész nap azon paráztam, hogy ha hazamegyek, apám mit fog szólni.
Becsöngettek, de én nem hallottam mert a legutolsó padnál ültem, ahol a csöngetést, nos.. Nem lehetett hallani. Amikor láttam, hogy a tanárok mennek be az osztályokba, elkezdtem rohanni befelé, ami nem volt túl fényes ötlet. Amikor a folyosóra be tettem a lábam, olyan szinten estem el, hogy elcsúsztam hason a padig, ott a pad lábába bevágtam a fejem, és elájultam. Az óra végén kijöttek a tanárok, és megláttak a földön. Egyből hívták a mentőt, mert a fejemből ömlött a vér.
Homályosan emlékszek valamire is. Annyi maradt meg bennem, hogy a mentőautóba betesznek, és irány a kórházba. A kórházban a fejemet összevarrták, majd egy kórterembe vittek.
- Hogy vagy Aria? - kérdezte apum az ágyam mellett ülve, mi közben sírt.
Nem minden nap lát az ember egy férfit sírni.
- Apu. Szeretlek. - mondtam rekedt, fájó torokkal, majd az altató hatására visszaaludtam.
Annyira emlékszem, hogy bejön egy nővér megvizsgálni. Később felkeltem. Egy órával később megint jött egy nővér megvizsgálni, hogy minden rendben van e.
- Nővér. Meg fogok javulni? - kérdeztem a nővértől rekedt hangon.
- Igen. Ne aggódjon, minden rendben van! Egy óra múlva mindig fog jönni egy nővér megnézni, hogy hogy vagy, hogy az állapotod hogy javul. És ha minden rendben van, 5 hét múlva haza is mehetsz! - mondta a nővér biztató hangon.
- Rendben, köszönöm. - válaszoltam.
Amikor a nővér ezeket a szavakat mondta biztató hangon, egy kicsit megnyugodtam. Feküdtem az ágyban, és néztem a plafont. Annyira fájt minden egyes porcikám, hogy megmozdulni se bírtam nagyon.
" Reggel mikor felkelek, jobban leszek. Remélem " - gondoltam magamban.
Fél óra múlva meghozták az ennivalómat, amit nem ettem meg mert nem kívántam. Este 9 óra volt, amikor még nem aludtam, mert nem tudtam aludni a fájdalomtól. Fél tíz fele elaludtam, és reggel arra keltem fel, hogy apám az ágyam mellett ül.
- Te..Te..Te ki vagy?
- Kislányom, ugye csak viccelsz?
- Kislányom? Te nem lehetsz az apám!
" Nővér, nővér, nővér! " - kiáltott az apám.
- Igen, tessék? - kérdezte a nővér.
- A lányom nem tudja hogy ki vagyok.
A nővér megvizsgált, és látszólag minden rendben volt. Nem volt maradandó károsodás a fejemben.
" De akkor mi lehet a baj? " - kérdezte a nővér.
- Nem tudom. - válaszolta az apám sírva.
Kissé lassan, de apám felé emeltem a fejem, és megkérdeztem tőle megint, hogy ki ő.
Apám sírva fakadt, és kirohant a kórteremből.
- Már megint mi baja van?! - kérdeztem a tanártól.
- Idefigyeljen kisasszony! Vegyen vissza a pofájából, különben..
- különben?! Mi lesz? Mondja csak!
- Különben nagyon meg fogod bánni, hogy ilyen szemtelen kislány vagy!
- Szóval, meg kellene hogy ijedjek?! Térjen a tárgyra .!
- Vegyen vissza a pofájából kisasszony! Oké, rátérek a lényegre! Apád már egy jó ideje nem fizet a iskolának az általad okozz károk megtérítése ügyében. Ami azt jelenti...
- Mit jelent?
- ... hogy ha nem fizet 3 napon belül, ki csapunk az iskolából.
- Ho..Ho..Hogy mi?
- Jól hallotta!
Nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni, hogy csak úgy ki csapnának. És, hogy mondom el ezt majd az apámnak?! Ha elmondanám, soha a büdös életbe nem bocsátana meg nekem.. Ki kell találjak valamit, de sürgősen.
Kiültem az udvarra az egyik padhoz, és elkezdtem gondolkodni, hogy mit fogok mondani az apámnak. Ha nem mondom el, akkor felhívja a tanárt, ha elmondom megharagszik, szóval..Jó formán nem tudom mit kéne tegyek. Két tűz között állok most, és nem tudom, hogy merre tudnák szabadulni. Egész nap azon paráztam, hogy ha hazamegyek, apám mit fog szólni.
Becsöngettek, de én nem hallottam mert a legutolsó padnál ültem, ahol a csöngetést, nos.. Nem lehetett hallani. Amikor láttam, hogy a tanárok mennek be az osztályokba, elkezdtem rohanni befelé, ami nem volt túl fényes ötlet. Amikor a folyosóra be tettem a lábam, olyan szinten estem el, hogy elcsúsztam hason a padig, ott a pad lábába bevágtam a fejem, és elájultam. Az óra végén kijöttek a tanárok, és megláttak a földön. Egyből hívták a mentőt, mert a fejemből ömlött a vér.
Homályosan emlékszek valamire is. Annyi maradt meg bennem, hogy a mentőautóba betesznek, és irány a kórházba. A kórházban a fejemet összevarrták, majd egy kórterembe vittek.
- Hogy vagy Aria? - kérdezte apum az ágyam mellett ülve, mi közben sírt.
Nem minden nap lát az ember egy férfit sírni.
- Apu. Szeretlek. - mondtam rekedt, fájó torokkal, majd az altató hatására visszaaludtam.
Annyira emlékszem, hogy bejön egy nővér megvizsgálni. Később felkeltem. Egy órával később megint jött egy nővér megvizsgálni, hogy minden rendben van e.
- Nővér. Meg fogok javulni? - kérdeztem a nővértől rekedt hangon.
- Igen. Ne aggódjon, minden rendben van! Egy óra múlva mindig fog jönni egy nővér megnézni, hogy hogy vagy, hogy az állapotod hogy javul. És ha minden rendben van, 5 hét múlva haza is mehetsz! - mondta a nővér biztató hangon.
- Rendben, köszönöm. - válaszoltam.
Amikor a nővér ezeket a szavakat mondta biztató hangon, egy kicsit megnyugodtam. Feküdtem az ágyban, és néztem a plafont. Annyira fájt minden egyes porcikám, hogy megmozdulni se bírtam nagyon.
" Reggel mikor felkelek, jobban leszek. Remélem " - gondoltam magamban.
Fél óra múlva meghozták az ennivalómat, amit nem ettem meg mert nem kívántam. Este 9 óra volt, amikor még nem aludtam, mert nem tudtam aludni a fájdalomtól. Fél tíz fele elaludtam, és reggel arra keltem fel, hogy apám az ágyam mellett ül.
- Te..Te..Te ki vagy?
- Kislányom, ugye csak viccelsz?
- Kislányom? Te nem lehetsz az apám!
" Nővér, nővér, nővér! " - kiáltott az apám.
- Igen, tessék? - kérdezte a nővér.
- A lányom nem tudja hogy ki vagyok.
A nővér megvizsgált, és látszólag minden rendben volt. Nem volt maradandó károsodás a fejemben.
" De akkor mi lehet a baj? " - kérdezte a nővér.
- Nem tudom. - válaszolta az apám sírva.
Kissé lassan, de apám felé emeltem a fejem, és megkérdeztem tőle megint, hogy ki ő.
Apám sírva fakadt, és kirohant a kórteremből.
* 5 héttel később, és rá 1 héttel később iskola *
5 Hét elteltével, kiengedtek a kórházból. Emlékszem már mindenre, és apámnak a tanárnő elmondta azt, amit nekem mondott. Apám nem volt túl kedves velem, amiért nem mondtam el neki.
- Hogy a picsába kellett volna elmondjam, ha pont az nap volt a balesetem, és az emlékezet ki esésem?! Mond már meg légy oly kedves.. - mondtam dühösen.
- Hogy? Úgy, hogy ha nem rohansz már tudnám, és nem csapnának ki az iskolából te majom! - válaszolta apám.
- Majom ?! Tudod mit?! NEM fogok egy ilyennel tovább együtt élni! Elköltözök! - válaszoltam dühösen.
Majd berohantam a szobámba, összepakoltam a cuccomat, és elmentem. Azt nem tudtam hogy hová mehetnék, de vittem a laptopomat is, hogy tudjak keresni házakat.
Nagyon jó! :) Folytasd! :))
VálaszTörlés