~ Chapter 1 / " Jéé, de csúnya vagy! Nézzétek, itt közeledik büdöske! Paraszt! Cigány! "

Amikor reggel felkelsz, és tudod, hogy az anyukád nincs ott hogy felkeltsen, szörnyű érzés. Tudod, hogy nem látja ahogy felnősz, és soha nem találkozol vele azóta, amióta elhagyott mert fogalmad sincs hogy hol él most. Vagy hogy hol van most. Egyszerűen szörnyű érzés, hogy tudod, nem számíthatsz már az anyukádra. Vagy meghalt, vagy jobbik esetben elhagyott. A lényeg az, hogy fogalmam sincs, hogy kinek mondhatnám el hogy éppen mi bánt, miért sírok vagy mi bajom. Se normális családom, se semmim nincs. Nem tudom, kiben bízhatnék, nem tudom kinek mondhatom el a legféltettebb titkaimat. 

Sosem tudhatom meg, milyen az a "normális" család, milyen az az érzés, amikor mindkét szülőd szeret, és nem hagy el kiskorodban. Nem. Nekem ez az érzés nem adatott meg.

Felkelsz, és nem látsz senkit az olyan falakon kívül, ami már épp bomladozik. Nem érzel mást a büdösségen kívül. 

**

Térjünk a lényegre.

- Aria, kelj fel! - kiáltotta apám.

- Jól van, már fent vagyok, ne üvölts! - válaszoltam fáradtan.

Ideje volt iskolába menni, de semmi kedvem nem volt hozzá. Állandóan piszkálnak, hogy "milyen büdös vagy", vagy ha nem ezzel, épp mással. Nem tudhattam meg doha, milyen az a különös "normális iskolai nap". Hogy ilyenkor hol vannak a barátaim? Nekem olyan nincs, és valószínűleg nem is lesz. Az életem senki se érti, senki se tudja hogy milyen. Nem tudják hogy épp fáj e valamim, vagy épp boldog vagyok e. Hogy éppen mit érzek, senki se tudja. Ilyen az én életem. Szar, és egyhangú. Fekete-fehér ruhák, semmi szín nincs bennük. Mindegy. A mai napom egyszerűen pocsék volt.. Beértem az iskolába, mindenki csak nézett, és megszólt.
" Jéé, de csúnya vagy! Nézzétek, itt közeledik büdöske! Paraszt! Cigány! " - hangzottak el sorba a sértegető szavak, miközben mentem a suli folyosóján végig.
Becsöngettek. Bementem a 13-as terembe, mert ott szokták tartani a Fizika órát. Amikor beléptem a terembe, mindenki engem bámult. Leültem egy székre, és ahogy körbenéztem, még mindig engem bámultak.
- Mi van, nem láttatok még fehér embert?! - kérdeztem tőlük, de amikor elhangzott a kérdésem mindenki elfordította a fejét válasz helyett. Egész órán a leghátsó padban gubbasztottam egyedül, amikor az igazgató benyit, hogy új csaj a láthatáron.
- Sziasztok! Bocsánat hogy zavarom az órát, de szeretném bemutatni nektek az új lányt, Hanna Marin-t!
Hanna, foglalj helyet Aria mellett a leghátsó padba! - Mondta az igazgató.
Amikor Hanna leült mellém, mondhatni nagyon boldog voltam. Semmi kedvem nem volt egy idegen mellett ülni, ezért elültem a másik üres padba.

**

Vége lett a Fizika órának. Elsőnek mentem ki a teremből, le az osztályba a táskámért, de amikor ki akartam lépni az osztály ajtón, nem akartam valamiért elmenni. Nem tudom mi volt velem. 

" Ha most elmész, gyengének mutatod magad! Légy erős Aria! " - suttogta a fülem mellett elmenő szél. Nem tudom mért, de szerettem volna az iskolába maradni, hogy megmutassam nem vagyok gyenge.

" Erős leszel Aria! Maradj mindig Erős! És ne mutasd ha fáj! " - biztattam magam.

Amikor lejött az új lány Hanna, fogtam a táskám és kirohantam a teremből, egyenesen a büféhez. Elővettem a pénzt, amit apum adott, hogy vegyek valamit majd a sulibüfében. A pénzből egy üveg vizet és egy kisebb szendvicset vettem. A pénz, amit apum adott összesen 1000 forint volt, abból maradt 500 forint. Szóval az üveg víz, és a kisebb szendvics összesen 500 forint volt. De ezt hagyjuk. Hanna lejött a büfébe, és ugyan azokat vette amiket én, és különös módon oda ült, ahova én. Elültem egy másik asztalhoz, mert látni se akartam az új csajt. Amikor bemutatta az igazgató, az összes fiú osztálytársam csurgatta a nyálát a csaj miatt. Nem vagyok féltékeny, meg semmi. De nem bírom az ilyeneket. Megettem a szendvicset, ittam egy korty vizet, és a maradék vizet beraktam a táskám aljába. Amikor beraktam, a táskámba láttam egy csillogó valamit, gondoltam ki veszem, és megnézem hogy mi az. Amikor kivettem egy gyűrű csillogott a kezembe, méghozzá nem akármilyen gyűrű volt az. Az anyum gyűrűje volt. Amikor megláttam egyből odamentem a legközelebb lévő kukához a büfében és kidobtam. Hanna ezt meglátta, odament a kukához ás kivette a gyűrűt. Annyira megtetszett neki, hogy fogta magát és felhúzta az ujjára. Amikor a szekrényembe pakoltam be a könyveket, és kivettem azokat a könyveket amelyik könyv a következő órámra kellenek, megláttam hogy Hanna jön a folyosón. Elment mellettem, megláttam a gyűrűt az ujján. Utána futottam, megrángattam a kezét, és pofon vágtam.
- Mi a szart képzelsz magadról te ribanc ?! - kérdezte Hanna miközben az arcát fogta a kezével a pofon vágás után.
- Én?! Én vagyok a ribanc?! TE vetted el a gyűrűmet te liba! - válaszoltam dühösen.
- Mivel kidobtad ?!
- Az nem jelenti azt, hogy te ki is veheted onnan! Nyomorék! - válaszoltam, majd elmentem.
Miután elmentem Hanna futott utánam, hogy bocsánatot akar kérni, de én csak a gyűrűt rántottam le az ujjáról és mentem tovább. Leírhatatlanul haragudtam Hannára. Hanna haverjai futottak utánam, éa amikor utolértek, fellöktek és rugdostak. Nem sírtam, erősnek akartam mutatni magam, ám ez két másodpercig se tartott, mert elsírtam magam amikor orrba rúgtak. Jött az igazgató pont a folyosón, és észrevette hogy rugdosnak és piszkálnak. Felsegített a földről, és leordította a fiúk fejét, engem pedig az orvosiba kísért. Betört az orrom, az eszméletem elvesztettem egy percre, a fejem meg egy kicsit vérzett. Nem tudtam hol vagyok, de azt tudtam hogy mi történt velem. Ezt is csak az után tudtam, miután az orvosok elmesélték. Amikor kimentem az orvosiból, Hanna ott várt rám, és elkísért az osztályba. Mindenki röhögött rajtam. Amikor visszatért az emlékezetem úgy ahogy, fellöktem Hannát, és ugyanazt csináltam vele, amit ő tett velem. Merthogy ő küldte rám a fiúkat. Fejbe és orrba rúgtam, és addig rúgtam Hannát, amíg a fiúk engem.
- Na milyen érzés te ribanc? - kérdeztem Hannától, miközben sírt.
Amikor kijött az osztályfőnököm a tanáriból, látta hogy mit csinálok Hannával. Odajött, leültetett a székre, Hannát pedig elkísérte az orvosiba. Rám parancsolt hogy várjam meg ott, el ne merjek menni a székről. Amikor vissza jött az osztályfőnököm, leült mellém a székre, és megkérdezte hogy mért tettem ezt!?
- Mert ő is ezt tette velem. Ő küldte rám a fiúkat, hogy így verjenek el. - hangzott el a válaszom.
Épp jött ki Hanna az orvosiból, én pedig felálltam és elmentem.
De végül úgy döntöttem, hogy visszamegyek. Az osztályfőnököm kísérte az osztályunkba, nem mert minket egyedül hagyni, mert félt hogy összeverekedünk ismét. Amikor beléptem az osztályba, mindenki röhögött rajtam, még Hanna is meg az osztályfőnököm is. Nem bírtam tovább, megfogtam magam és elrohantam az iskolából haza. Amikor hazaértem, apám kérdezte tőlem hogy mi történt velem, hogy be van kötve a fejem és az orrom, de én válasz helyett berohantam a szobámba, ledobtam a táskám a földre, lefeküdtem hassal az ágyamra és sírtam egész nap. Éjjel nem nagyon aludtam, aludtam ha egy percet...